MARGITSZIGETI
ANZIKSZ
Nagy
elődei nyomába lépett
már
ez a nyár is. Tépett
virágok
illatát sodorják
koravén
szellőcskék. Bóják
ringva
strázsálják a hűs Dunát.
Szerelmespár
egymás karolja át
tavaszt
idéző csókfüzérben,
a
kullogó nap lanyhuló tüzében.
Levélcsúcsokon
még serceg a mámor,
önfeledt
rigó bokrok közt téblábol.
Kopott
padokra települ az árnyék,
minden
ellibbenő perc ajándék.
A
tisztásokon fürdőző fényözön
szent
titkot rejt: a nyár köszön,
ellejti
nászos táncát,
gyönyörű,
őszi románcát.
E
titkot ki tudja, ki sejti,
ég
a mosolyát a szigeten felejti.
A
hős elmúlás visszahőköl,
a
hídon villamos csörömpöl.
Apró
kenucskák a híd alatt,
messzi
áramlatok - még itt maradt
vékony
aranykaréja a nyárnak,
a
hullámok foszforeszkálnak.
2002.
A Holdfény kertek alatt című kötetből
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése