ANGYALOK
ÁLMAIVAL ALSZUNK
Tajtékzó
századok
zúgtak
el felettünk,
kihunytak
a percek,
és
mi nem mehettünk.
Nyomunkból
kikopott
a
gyermekzsivaj,
most
elalszunk hát
angyalok
álmaival.
Süllyedünk,
látod
az
emberfolyam,
mint
nyüzsgő gomolyag,
szinte
pont olyan,
össze-vissza
másznak
mint
a hangyák,
némelyikük
szeret is
ha
hagyják.
Érzem
kezed melegét,
szíved
lüktető,
lágy
leheletét.
Szállnak
velünk légáramlatok,
megérintenek
időnként
fájdalmas
tegnapok,
őszök
kimért hűvöse,
megannyi
vadcsapás,
borostyán-tekintetekbe
merevült
rianás.
De
mára már
zúg-zúg
az erdő,
szakállas
fák bozontjai közt
a
tavasz is eljő,
lombok
suhognak,
szállnak
tarka lepkék,
cikáznak
örömtavak felett
fehér
hasú fecskék.
A
boldogsághoz nem sok kell,
ragadd
meg a pillanat haját,
ne
mérd magad a mulandósághoz,
a
mulandóság majd megmér odaát.
Messze,
a gyémánthegyen túl
lakik
az Örökkévaló,
gondol
egy szépet magában,
s
a világra hullik a hó.
Hópehely
– látod hogyan száll?
a
szürkületben halkan imbolyog,
érintsd
meg most a kezem,
hogy
érezzem újra, itt vagyok,
s
te is itt vagy, itt velem,
ringat-ringat,
alszol már?
Szerelem
2003.
A Holdfény kertek alatt című kötetből
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése