Kéklő hegyek fölött

KÉKLŐ HEGYEK FÖLÖTT

Zúzmarás, kéklő hegyek fölött,

hol a szelídült, téli nap eldöcögött,

s a fák kérgéről lerázta a hót,

múltunk ott adott nekem találkozót.

Ott suhant tova halk lovasszánon,

mosolyod felolvadt hópelyhe a számon,

s fújta be a szél darával a szemem,

hogy lábnyomod ne lássa, mikor megérkezem.

Csilingelés az Élet, egyre halkuló,

lépéseid alatt mintha ropogna még a hó,

s mintha feltörne alóla tavasz s ifjúság,

úgy hintázik felém egy ruhádba akadt faág.

Botladozom lefelé a szerpentinen,

akár az est, mely a völgyben megpihen,

s a vállam úgy karolja lágyan át,

hogy érezni vélem még kezed mozdulatát.

1987. 

A Holdfény kertek alatt című kötetből

♪⸎♫��♪⸎♫��♪⸎♫��♪⸎♫��♪⸎♫��♪⸎