A szivárvány híd túloldalán

 

A szivárvány híd túloldalán

Barátnak lenni

hatalmas ajándék,

de olyan friss a seb

és tüntetőn fáj még.

Ami tőled tellett,

köszönet és hála,

hogy emlékezhetem

sok közös kirándulásra.

Nem gondol rá az ember,

hogy gyorsan tova szállnak,

az esőkönnyek utáni szép

színei a szivárványnak.

Nem gondolunk rá, hogy

majd a vége nehéz lesz,

hogy egyszer hirtelen

ideje jön az elengedésnek.

Amikor kis buksi fejed,

csöndesen elszenderül,

úgy érzi magát az ember,

hogy lehetetlenül.

Mikor összetörik benne

a kapott ajándék,

az érzés hirtelen összerezzen

és a szívében fáj még.

Jó utat, Mitérsz,

kedves, hűséges barátom,

a szivárványon túl vár rád,

könnyű, háborítatlan álom.

Békés nyugalom, már sehol

nem számolt, nem jegyzett évek.

Úgy vagyunk mi is mindannyian,

mint felhőként könnyen szálló,

szélbe pergő emlékek.

2008. - 2023. 06. 27.

A múlandóság keringője

 

A halandóság röpke tánca,

a mulandóság keringője az Élet.

Az öröklét csalóka románca,

mit az emberi sors általad él meg.

Visszájára majd akkor fordul,

mikor a Lét-ok tudatosul benned,

s megérzed, a felhő-hegyek távolán túl,

hogy figyelnek rád, óvnak és szeretnek.

2023. 04 07. 

Az időtlenség hangulatában

 

Foszlányai az időnek, a percnek,

tovafutnak puha húrokon át,

meleg fészkei súlytalan

hangoknak, édesdedeknek.

Tán tetten is értem,

a csodát, s hogy megéltem,

a bennem élő alázat

adta, hogy értem,

és hallom, a tudhatatlan

örök titkok hogyan

tárulnak fel

avatatlan lelkek

szelleme előtt,

mit a könnyedség bája

elhaló hangok szelíd

bársonyába szőtt.

Megfoghatatlan,

szent leborulás, és

nincs külön semmi érdem,

talán csak annyi, hogy a

csengő hangok találkozása

közt valamit megéltem.

Valamit, ami örök,

el nem múló, megfogatatlan,

az idő fogságába zárt, elhaló

pillanat, mégis halhatatlan.

Látod, mily könnyűvé lettek

a benned élő, mélybe húzó terhek,

simogatnak halk hangok,

s a zordság szilánkjain túli

súlytalanságba felemelnek.

Nincsenek rá szavak,

a csilingelő dallam alig

hallható égi ölelésbe vegyül.

Hurok, hangok, hangfoszlányok

szétterülő bája, az idő

húrján elszenderül.

Fent lágy hullámok,

alant szétterül valami

nehéz, valami tehetetlen.

Érintése hozzád föl nem ér,

már te magad vagy ami

időtlen, ami érinthetetlen.

Megfoghatatlan talány,

valami földöntúli, égi varázslat,

hangjegye az örökkévalóság

időtlen tereken átsuhanó

ódon hangulatának.

2023. 03. 15.

Megtanultam, óh, dehogy ...

 

Megtanultam, óh, dehogy...

Megtanultam,

óh, dehogy, dehogy ...

akadoznak a szótagok,

ami kifejezhetetlen

riadt révületben.

Hiszed, és olykor álmodod,

hogy az időt visszatarthatod,

a pillanatok sodró mámorát,

amikor a percek sóhaja

hangtalan libben át,

a mulandóságra ítélt létben,

valaki tekintetében.

Fogva tart, megkötöz nagyon,

majd szétoszlik, és elenged,

szinte rázkódik a lelked.

Kószáló felhőként az égen,

tűnődve tovasiklik éppen,

súlyos terhét lebocsátja,

s zúgó patakok imája

lesz a pillanat végtelenében.

Minden szó, minden érzés

zilált atomjaira bomlik,

tartanád vissza, mégis eliramlik,

apró pontként sápadó fényben.

Messzire kúszik, mint egy árnyék,

mint felriadó fájdalom-játék,

ami ott tükröződik a szemében.

Az életünk olyan, emberhez

méltó, nehezen viselt lecke,

ámbár ez attól is függ, hogy

könnyedén feledsz-e?

Örömök és búsas bánatok

hű törődése képen,

megtanulsz-e illendőn

elköszönni szépen?

Az elpergő évek megtanítanak

hogyan kell érett felnőtté válni,

de ott legbelül mégis

gyermekként szalutálni.

Gondoz a sors, hűen útba igazít

a titokban beléd oltott illem,

kacagni, sírni, némán búcsúzni

sokkal érettebb szinten.

Gazdag erdők, bátor tölgyek,

amik pazarlón árnyékot adnak,

bársony fűszőnyegek, gyönyörű

virágok, mind-mind itt maradnak.

Ifjú tavaszok, erőtől duzzadó nyarak

érett gyümölcsöket, jó kedvet szülnek,

a türkiz kék égen a bohókás felhők

szállva-kacagva megkönnyebbedülnek.

Régi korok, zilált emlékek

azontúl észbe sem jutnak,

fájdalmas felszisszenések,

álomriasztó zörrenések

örökre a mélyben alusznak.

És akik tapossák majd

sok virágzó fákkal körülvett

kacskaringós utaknak porát,

élvezni fogják majd háborítatlanul

a soha el nem hervadó lila és

fehér orgonák illatát.

2023. 03. 14.

Gyilkos némaság

 

Gyilkos némaság

Csontig hatoló

a formálatlan szó.

Jégveremből sugárzik,

dideregve fázik,

és remegve reszket

lehelete a hidegnek.

Jégtömbje a fagynak,

szétesett szavaknak,

mik belőle jönnek

szilánkokra törnek.

Zord fénytörése ez

sivár éjszakáknak,

földbe merevült fák

a halálukra várnak.

A csontárkokat betemette

a rajtuk trónoló úr,

a némaság vasmarka,

amelyből nem szabadul.

Nincs hangja a csendnek,

rideg és kegyetlen,

mint fájdalomba merevült

sír, betemetetlen.

Kellene egy szó, ami

hóval kisimítja,

a durva rögöket lassan

fölpuhítja.

Kellene egy esdeklő,

enyhülő tekintet,

ami föloldja apránként

kristály könnyeinket.

Amikor a féltő gondolat

egyetlen mozdulatára,

megcsillan a fény

a hajnal sugarára.

S a megbocsátó szó

szabadon kiröppen,

mint a szív madara

elsuhanó csöndben.

2023. 02. 10.

Requiem

 

REQUIEM

Örök megsemmisülést adj, Uram,

az aljasságnak, az emberben fogant

mérhetetlen medrű bűnnek,

a sok gyilkos indulatnak, azoknak,

akik ebben kiteljesülnek.

Akik nyomában a gonoszság

tönkreteszi a békét, a lelket,

ne adj nekik soha megnyugvást,

Tőled áldott ingyen kegyelmet.

Kiknek keze nyomán,

mérhetetlen kín felvirágzik,

s milliók szeme a fájdalomtól

tengernyi könnyben ázik.

Legyen sorsuk örök kirekesztés,

akik szövetkeztek azzal,

akik szövetséget kötöttek

évezredes borzalmakkal.

A kín eméssze őket mindhalálig,

s hogy vigyorognak-e, majd a

gyehenna tüzén elválik.

Akik létezése a gonosz születése,

féktelen halál torz dübörgése,

égig hatoló sikoly, óceánnyi jajszó,

miattuk nyöszörög a haldokló,

a szent, felbecsülhetetlen élet,

rászolgáltak arra, hogy létüknek

az igazságszolgáltatás vessen véget.

Mondja ki felettük az égi bíró,

hogy szentségtelen létük

az emberi méltóságot birtokló.

Legyen sorsuk örök pusztulás,

izzó pokol, létük kegyetlenülése,

a harag gránitszakadéka,

kínok kínjának megtestesülése.

És majd felettük az örök béke

diadalmas ragyogása trónol,

Isten áldott kezének ölelése,

amit milliók hálája megcsókol.

Örök nyugodalmat adj, Uram,

azoknak, akik téged szeretnek,

Te vagy Ura végtelen áldásoknak,

megbocsátásnak, égi kegyelemnek.

Boldogságnak, amely

sosem hervadón kivirágzik,

az öröm könnyei hulló

szivárványának az

örökkévalóságig.

2023. február 08.

Hála a cicákért

Hála a cicákért

Apró átutazói vagytok

sok bohókás, röpke percnek,

pillanatok mámorának, amik

végül eltűnésre ítéltetnek.

Nektek a létezés öröme

örök jelenbe vegyül,

az ittlétetekkel az ember

soha nincsen egyedül.

Doromboljátok halkan

a hála suttogó dalát,

dallama vagytok a múló

az időnek, itt és majd odaát.

Ami nektek örökkévalóság,

az érintés gyöngéd simogatása,

és jó hogy nem rontja kedvetek

a mulandóság tudatosulása.

Amikor odabújtok a kezünkhöz,

a szívünk közelébe,

olybá tűnik, mintha az embernek

maradandó lenne az ittléte.

Ámbár végül csak egy csodát

kapunk kegyesen a sorstól,

amikor a tetten ért szeretet

az idő húrján dorombol.

Olyankor milyen jó, hogy

az ember esendő, feledékeny,

képes elidőzni, sok, szép,

bársonyba merevült emléken.

2023. 02. 07.

Ars poetica

ARS POETICA

Kevés csak annyit tenni,
mit elvárni lehet,
önmagunktól kell szeretni,
s tenni, amennyit én merek!

Tombolhat odakint a kétség,
állhat duhajkodón a bál,
kinek nincsen mersze messzire
menni, léte csak annak akadály.

Testedet bár gúzsba kötheti,
tehetetlen, gyáva gravitáció,
aki szabadnak született, adatott
annak bölcs, égi útravaló.

Ki megismeri az igazságot, a szabadságot
ismeri meg, az igazi élet ízét.
Pazarlón szórja az a boldogság
örök mámorát szerteszét.

A szellemed szárnyalását hát
sohase engedd a mélybe zuhanni,
csak szeretni kell megtanulni,
hinni, bátornak lenni és akarni!

2023. 02. 06.

Tartozom egy tánccal

 

Tartozom egy tánccal

Tartozom egy tánccal,
lehet, ez lesz az utolsó.
Jól gondold meg, hogyan
kúszik lágyan a füledbe
végül a kimondott szó.
Én nem titkolok semmit,
immár a lét peremén,
a kezedet fogva ringunk
összesimulva. Könnyedén
pereg le rólunk a gátlás,
a félszeg, tétova elmúlás.
Kaptunk még néhány
percet, bőkezű most a sors,
ne tedd nehézzé a búcsút,
azzal, hogy megcsókolsz.
Ha ennyi adatott is, most
utoljára elveszem a jussom:
engedem, hogy hajad bársonya
egy kicsit a vállamra boruljon.
Bevallom, sok gondolatom
félszeg kereszttüzében,
hogy boldogan fürödtem
a tőled kapott gyönyörű létben.
Nem gondoltam semmire, a
magam könnyűsége nem gyötört,
és felszisszentem, amikor hiányod
egyetlen pillanata összetört.
Tudod, olyan ez a varázslat,
a köszönet érte elhagyja a számat.
Mi történik, talán nem is tudom,
valami visz, elsodor egy érzés,
fáj az öröklét hiánya benned, ó nagyon.
Lassan peregnek le a percek
a homok órán. Ne feljetsd el,
ha lassan kihúnynék, akkor szólj rám!
Mikor elnyel a mélység, az idő
kék tengere ahogyan elszenderül,
a búcsú fájdalma már csak az
enyém lesz, egyes egyedül.


2023. 01. 11.

Elmondtam mindent

Elmondtam mindent

Tán elmondtam mindent,

amit akartam,

az életet immár elszavaltam.

De ha lenne még ezen felül

mondanivalóm,

majd a hullámokba írja

távolba ringató hajóm.

2023. 01. 11.

 

Nyár a hegyen

 

Gyöngyössy Katalinnak szeretettel

Nyár a hegyen

Most lapozok egyet,

a kacér ifjúság albumában,

feledett évek között babrálok

régi érzések bódulatában.

Aznap Csillaghegyre mentem,

nagy mélabúsan kattogott a hév,

lehet, hogy valakit kerestem,

egyszer ez mindenkit elér.

Peregtek a képek, bájos

ritmus dalolt a mozivásznon,

hirtelen rájöttem milyen az érzés,

amikor teljesül egy titkos álom.

És ragyogott az ég, ontotta

pazarlón a napsugarat,

akkortájt későn jött lapulva az éj

a barakk árnyas romjai alatt.

Halk zene szállt: ne hagyj egyedül,

tudod, hogy neked se jó,

idő kellett bíz, hogy megtanuljam,

milyen súlyos ez a szó!

Sok ezüst por szitált azóta,

a messziről integető évekre,

csak a nyár tüze nem lankadt,

dúskál a hegyen kénye-kedve.

Elrejtettem a képeket, látod,

az ifjúság gyöngyeit hordozom,

pár ősz hajszálam, remélem

megbocsát, és nem veszi zokon.

2023. 01. 11.