Gyilkos némaság

 

Gyilkos némaság

Csontig hatoló

a formálatlan szó.

Jégveremből sugárzik,

dideregve fázik,

és remegve reszket

lehelete a hidegnek.

Jégtömbje a fagynak,

szétesett szavaknak,

mik belőle jönnek

szilánkokra törnek.

Zord fénytörése ez

sivár éjszakáknak,

földbe merevült fák

a halálukra várnak.

A csontárkokat betemette

a rajtuk trónoló úr,

a némaság vasmarka,

amelyből nem szabadul.

Nincs hangja a csendnek,

rideg és kegyetlen,

mint fájdalomba merevült

sír, betemetetlen.

Kellene egy szó, ami

hóval kisimítja,

a durva rögöket lassan

fölpuhítja.

Kellene egy esdeklő,

enyhülő tekintet,

ami föloldja apránként

kristály könnyeinket.

Amikor a féltő gondolat

egyetlen mozdulatára,

megcsillan a fény

a hajnal sugarára.

S a megbocsátó szó

szabadon kiröppen,

mint a szív madara

elsuhanó csöndben.

2023. 02. 10.