Szerelemben koldus a magány

 

SZERELEMBEN KOLDUS A MAGÁNY

Nekem már az Élet

egy nagy nagy mosoly-talány,

mert akit szeretek,

nem szeret engem az a lány,

s az ilyen szerelemben

koldussá lesz a magány.

Gyermekkoromnak daccal kiküzdött

szeretet-hője

olyanná lett, mint néptelen város

szomorú felhője,

nem hív már haza kiszáradt könnyeim

só-éhes esője.

Batyumban, ha meg-meg zörrennek

a bókos morzsák,

mit egykor hangod jelentett nekem,

balzsam és orvosság,

elkerülöm már az utad

mosoly kövekkel kirakott boldogság.

Hiába kedvezne a sors,

ha talán direkt vagyunk mások mi,

sírtam néhányszor miattad,

különben nem történt semmi,

magányos koldusként is

jó nekem bicegve elmenni.

Ilyen sápadt szerelemre

ne adjon nekünk virágot az Isten,

megbocsátom magamnak,

hogy a szeretetedet elhittem,

mindazt ami szép volt,

emlékeimre fátyolként ráhintem.

Nekem már az Élet

egy nagy-nagy mosoly-talány,

mert akit szeretek,

nem szeret engem az a lány,

s az ilyen szerelemben

koldussá lesz a magány.

  1986.

A Holdfény kertek alatt című kötetből