Tartozom egy tánccal

 

Tartozom egy tánccal

Tartozom egy tánccal,
lehet, ez lesz az utolsó.
Jól gondold meg, hogyan
kúszik lágyan a füledbe
végül a kimondott szó.
Én nem titkolok semmit,
immár a lét peremén,
a kezedet fogva ringunk
összesimulva. Könnyedén
pereg le rólunk a gátlás,
a félszeg, tétova elmúlás.
Kaptunk még néhány
percet, bőkezű most a sors,
ne tedd nehézzé a búcsút,
azzal, hogy megcsókolsz.
Ha ennyi adatott is, most
utoljára elveszem a jussom:
engedem, hogy hajad bársonya
egy kicsit a vállamra boruljon.
Bevallom, sok gondolatom
félszeg kereszttüzében,
hogy boldogan fürödtem
a tőled kapott gyönyörű létben.
Nem gondoltam semmire, a
magam könnyűsége nem gyötört,
és felszisszentem, amikor hiányod
egyetlen pillanata összetört.
Tudod, olyan ez a varázslat,
a köszönet érte elhagyja a számat.
Mi történik, talán nem is tudom,
valami visz, elsodor egy érzés,
fáj az öröklét hiánya benned, ó nagyon.
Lassan peregnek le a percek
a homok órán. Ne feljetsd el,
ha lassan kihúnynék, akkor szólj rám!
Mikor elnyel a mélység, az idő
kék tengere ahogyan elszenderül,
a búcsú fájdalma már csak az
enyém lesz, egyes egyedül.


2023. 01. 11.

Elmondtam mindent

Elmondtam mindent

Tán elmondtam mindent,

amit akartam,

az életet immár elszavaltam.

De ha lenne még ezen felül

mondanivalóm,

majd a hullámokba írja

távolba ringató hajóm.

2023. 01. 11.

 

Nyár a hegyen

 

Gyöngyössy Katalinnak szeretettel

Nyár a hegyen

Most lapozok egyet,

a kacér ifjúság albumában,

feledett évek között babrálok

régi érzések bódulatában.

Aznap Csillaghegyre mentem,

nagy mélabúsan kattogott a hév,

lehet, hogy valakit kerestem,

egyszer ez mindenkit elér.

Peregtek a képek, bájos

ritmus dalolt a mozivásznon,

hirtelen rájöttem milyen az érzés,

amikor teljesül egy titkos álom.

És ragyogott az ég, ontotta

pazarlón a napsugarat,

akkortájt későn jött lapulva az éj

a barakk árnyas romjai alatt.

Halk zene szállt: ne hagyj egyedül,

tudod, hogy neked se jó,

idő kellett bíz, hogy megtanuljam,

milyen súlyos ez a szó!

Sok ezüst por szitált azóta,

a messziről integető évekre,

csak a nyár tüze nem lankadt,

dúskál a hegyen kénye-kedve.

Elrejtettem a képeket, látod,

az ifjúság gyöngyeit hordozom,

pár ősz hajszálam, remélem

megbocsát, és nem veszi zokon.

2023. 01. 11.

Majd egy kő...

 

                                   Max Planck sírja Göttingen város temetőjében

Majd egy kő...

Egy kőtábla jelzi majd,

hogy valamikor erre jártál,

apró fák, lombok, liánok

meghitt hűsébe idetaláltál.

Egy talpalatnyi föld az, egy

marék por, megsárgult emlék,

hol a múlt kőválladra száll, s

megülepszik lágy könnyedség.

Kicsit barna lesz, kicsit szürke,

fáradt-álmosan elmosódott,

látod, amiről azt hitted, az Élet,

mostanra könnyedén megoldódott.

Temetőnek mondják, pedig

az örökkévalóság suhanása,

egy éppen sírodra hulló falevél

csöndes álmodozása.

2023. 01. 10

Homokvár

 

"Amilyen könyörülő az atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr az őt félők iránt. Mert ő tudja a mi formáltatásunkat; megemlékezik róla, hogy por vagyunk. Az embernek napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mezőnek virága. Hogyha általmegy rajta a szél, nincsen többé, és az ő helye sem ismeri azt többé." (Zsoltárok 103:13-16)

HOMOKVÁR

Homokszemek az űr tengerén,

egy sóhaj, emberi, ez voltam én.

Atomhangjegyekből szőtt gyermekzsivaj,

aki néha sírt, de nincs semmi baj.

Aki szerette a kócos szántóföldeket,

akinek a könnyű szél mindig integet.

A Lét olyan, mint egy kirándulás,

ha csöndesen élsz, hallod, hogy susog a sás.

A rétek rejtekében a patak hogy csobog,

mint pezsgő víz gyöngye, akik boldogok.

Köszönöm a porban a lábam nyomát,

a madarak énekét, égi fuvolát.

A néhány évtizedben kapott tisztességemet,

barátokat, kik velem ráztak kezet.

Ha majd eljő a hajnal, s búcsúzik az éj,

hiszen ember voltál, hát sohase félj.

Hogy felkap egy tenyérnyi homokvihar,

csak zsibongás az, öröm és gyermekzsivaj.

2023. január 9.