Más ez a búcsú...

Más ez a búcsú...

Dideregnek vastag hajókötelek,

kiverten vonaglik felettük a szél.

Kit magamban tiltón-vágyva ölelek,

mint csillék sikolya az idő tengelyén.

Elárvult magány reszket a parton,

feszíti szememet a táj.

Emésztve éget ez a búcsú-harcom,

süvít bennem a csend és kiabál.

Más ez a búcsú, mint istenverte jég,

amikor nekibődül a határnak.

Gyémánt nem roppan így szét, az emlék

tajtékzó pernyéi cibálnak.

A viharban csak egyetlen szál fű

áll az elemekkel dacolva.

Nincs a világon hozzád, aki hű,

fűzfák ága hajlik árva csónakokra.

2016.