Majd egyszer ha a valamely árnyék...
Az életnek minden szép perce
az elmúlás elleni tiltakozás,
tűnődés, hogy vajon szeretsz-e
s mi végre az eszméletre jutás?
Hogy adatott a sorsnak általam
sok ifjonti hiúság, bánat és öröm,
pillanatnyi lét, talán áldástalan,
hogy volt, mégis megköszönöm.
Majd egyszer ha a valamely árnyék
elidőz egy romos téglafalon,
eltűnődöm, mintha én lennék
ott csöndesen és hallgatagon.
Meg leszel majd létem nélkül
hisz Tiéd az örökkévalóság.
Vágy, szó, érzés elporlik végül,
tőlem is elillan a szomorúság.
24.01.09.
